Gondolatmező Terápia (TFT)

Köszöntöm honlapomon!

 

 

 

Budapesten születtem, Magyarországon nőttem fel, és Debrecenben végeztem el a pszichológia, a pszichológia tanári, és a pszichológia-angol szakfordító szakot.
Később, már Dániából hazautazva végeztem el Vass Zoltán rajzelemző tanfolyamát, valamint a jobb agyféltekés rajztanfolyamot.
Dániában végeztem a Gondolatmező Terapeuta képzést, Egy intenzív hétvégi művészetterápiás tanfolyamot, valamint jelenleg a Gondolatmező Coach képzést végzem.

Magyarországon, dolgoztam lakásotthonban, mint pszichológus, valamint tanítási tapasztalatot is szereztem egy egyetemi pszichológia felvételi előkészítő tanfolyamon.

2007-ben úgy döntöttem, hogy „világot és élettapasztalatot szerezni indulok”. Így kerültem Dániába, egy népfőiskolára, ahol megismerkedtem a festészettel, rajzolással, kerámiázással. Jelenleg is Dániában élek.

A festés, rajzolás mellett komolyan elkezdtem foglalkozni a művészetterápiával. Résztvettem egy intenzív, művészetterápiás kurzuson, majd dr. Vass Zoltán rajzelemzési tanfolyamán is szakosodtam. Valamint részt vettem egy jobb-agyféltekés rajztanfolyamon, a technikai tudásom fejlesztése céljából. A tanfolyam azonban többet nyújtott számomra, mint technikai tudást. A módszer olyanfajta személetet ad az ember kezébe, amely az élet minden területén, így a pszichológiában is eredményesen hasznosítható.

Nagy változást azonban a 2010-ben megszerzett Gondolatmező Terápiás (TFT) képesítés hozott. Egyszer csak mindenhol TFT-be botlottam. Újságokban, rádióban, televízióban, még a könyvtárban is. Olvasgattam róla, és szkeptikus voltam. Engem nem könnyű meggyőzni, de végül úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Ha mást nem, legalább a dán nyelvet gyakorlom vele... gondoltam akkor, amikor beléptem az ajtón az első napon.... majd meg sem álltam addig, amíg terapeuta nem lett belőlem. Eleinte nem mertem hinni a szememnek, nem mertem hinni a saját érzéseimnek. De meg kellett tapasztalnom a saját bőrömön, hogy a régóta nyomasztó, problémát okozó dolgok, egy csettintésre köddé váltak. Láttam a többiek arcán is, hogy ráncaik kisimultak, nyugodtabban vették a levegőt, és beszámoltak arról, hogy most már nem félnek liftben utazni, már nem fáj a szemük a fénytől, sok más probléma vált köddé. Az én legnagyobb sikerélményem az volt, amikor végre megszabadultam (a képzés 1. napján! egy "önsegítő algoritmussal") a szörnyű vizsgadrukkomtól (amely tulajdonképpen félelem a mások előtti megnyilvánulástól, különösen egy idegen nyelven). Éveken keresztül foglalkoztam vele, sokat veszítettem belőle, de még mindig elég sok gondot okozott, de a képzésen 2 perc alatt megszüntettük az egész problémát. Azóta nyugodtan állok mások elé, és nyugodtan megszólalok más nyelveken is.

Szerettem volna ezt a speciális technikát még magasabb szintre fejleszteni, ezért kezdtem el a Gondolatmező Coach képzést, ahol megtanultunk egy speciális kérdezési technikát, amelynek köszönhetően a TFT ülések még hatékonyabbá, és gyorsabbá tehetőek.

A kíváncsiság az egyik mozgatórugóm. Mindent tudni szeretnék, mindent ki szeretnék próbálni! A világ annyira színes és sokrétű, és mindez felfedezésre vár! Ez a kíváncsiság sodort a kézművesség különböző irányai felé, ez volt a hajtóerőm, amikor a pszichológia szakra jelentkeztem, hiszen az emberi természetnél, az emberek különbözőségénél nincs izgalmasabb, és nagyobb kihívásokat rejtegető dolog. Ez a kíváncsiság hajt akkor is, amikor emberekkel foglalkozom. Szeretném minden esetben megtalálni a személyhez, problémához legjobban adekvált megoldást.

Éppen ezért én nem csupán egy technikával foglalkozom, hanem több módszer kombinációjával.

 

Mindenkinek jó böngészést kívánok!

Fejes Orsolya Sarolta

 

 

 







orsolyafejes.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,226 mp